Salomon Sonic 3 Balance

salamon sonic 3

Egy héten át használtam  a Salamon Sonic 3-at. Próbáltam minél többféle távon tesztelni. Így volt benne rövidebb, lazább,  természetesen hosszabb tempó  (+20km), valamint jó pár résztávos edzés.

A cipőről
Már első felhúzásra is nagyon kényelmesnek tűnt, úgy voltam vele, hogy na, ezt ki kell próbálni. Érdekes érzés volt, az első futásnál az első 5-6 percben picit mintha nyomta volna a lábamat. (Jobb lábam felső részét kívülről.) Viszont ez utána abba is maradt! Az még az érdekessége, hogy ez az utolsó futásnál is megmaradt, de egyszer sem volt zavaró, egyszer sem okozott semmi problémát.

Nagyon kényelmes a cipő, és nem csak sétálásra, hanem természetesen futásra is. Alapjáraton elég gyors cipőnek érzem, közel olyan, mint egy félverseny cipő. Legalábbis érzetre biztosan! Jó a csillapítása, viszont amikor fáradt lábbal már a sokadik km-t futottam benne, akkor picit olyan érzésem volt, mintha visszaütne. Akkor szoktam ilyet érezni, amikor már elhasználódott egy cipőm, vagy a versenycipőknél, amikor már fárad a lábam.
A résztávozás során nagyon jól vizsgázott nálam, szuper volt mindent benne futni. Bírta a gyorsat, semmi szokatlan érzet nem volt.
Összességében teljesen elégedett vagyok/voltam a cipővel. Magamnak egy félmaratonig simán el tudom képzelni. De versenyeken 10-21 km-es távokat futnék leginkább benne.

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőként az Smartrunal kapcsolatos újdonságokról hírleveleinken keresztül.

További blogbejegyzéseink

Hasznos Információk