Mit lehet elérni tudatos munkával, tervezéssel és pontos végrehajtással?

Ha egy jó edzéstervet valaki jól végrehajt, akkor annak számokban is meg kell mutatkoznia. Ha valaki nem úgy fejlődik, ahogy az elvárható lenne, vagy nem fejlődik, akkor érdemes vizsgálni, mi lehet ennek az oka.
Csak pár dolog:
– rossz az edzésterv,
– rossz a kivitelezés,
– rossz mind a kettő,
– betegség miatt nem sikerült a javulás, stb.

Mi is a jó edzésterv?

Edzéselméletileg megfelelően fel van építve. Teljesen egyénre szabott. Az egyéni adottságokat és tulajdonságokat is figyelembe veszi.

Kriszta példáját hozom nektek:
Az első felmérése 2020.10.12-én volt, a második 2021.07.21-én.

Az első szembeötlő változás 10 kg fogyás volt, valamint a testzsírszázalék csökkenése. Nem mellesleg érdemes megfigyelni ezeknek köszönhetően a vérnyomás változását is!

2020
2021

Itt már egyértelműen látszik a változás, habár ez még csak testi.
Úgy gondolom, hogy ehhez kellett mind a kettőnk munkája, nem csak az enyém, de Krisztáé is. Hiszen hiába van egy jó edzésterv, ha az illető nem hajtja végre, vagy nem úgy, ahogy kérték tőle (természetesen már ilyennel is találkoztam).

2020
2021

Minden változás jól összehasonlítható az ábrákon keresztül.
Kezdésnek nagyon feltűnő, hogy az egyéni anaerob küszöb (IAT) is változott. Ez a mutató magasabb lett a 9 hónapnyi munkának köszönhetően. Így a szervezet jobban tolerálja a vérben lévő laktátot.
Magasabb pulzus is társul a magasabb IAT-hoz. Természetesen a tempó is nagyobb. Jól látható, hogy több, mint 1 perces gyorsulás történt 9 hónap alatt.

Szeretném azt hangsúlyozni, hogy ez is egy csapatmunka. Közösen megyünk a cél felé. Ha az egyik fél nem teszi oda magát az elvárható szinten, akkor ott meg tud bukni az egész. Mit is jelent pontosan?

Nagyon fontos az edzői munka, ha az nem megfelelő, hiányos, akkor sajnos rossz helyen vagy. Viszont az edző nem egy csodatévő! Soha, semmilyen esetben! Bármilyen jó szakemberről legyen is szó, nem csak rajta múlik a dolog. Rajtad is! Ha te nem csinálod, akkor biztosan nem leszel jobb!

Ha kérdésetek van, forduljatok hozzánk bizalommal.

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőként az Smartrunal kapcsolatos újdonságokról hírleveleinken keresztül.

További blogbejegyzéseink

Hasznos Információk